Kedves Barátaink!
Szerencsésen hazaérkeztünk Erdélyből. Körülbelül 2000 km-t utaztunk. :Idén is éjszaka utaztunk, miután elszállásoltunk Csipkét, Bogarat és Picikét kedves Barátainknál, Tari Józsiéknál Sándorfalván. Próbáltuk is velük tartani a kapcsolatot mindenféle kóbor wifin keresztül. :Még egyszer nagyon köszönjük a segítséget!
Július 28-án, szerdán kora reggel érkeztünk meg Farkaslakára. A jól bevált Muskátli panzióban laktunk. Útközben kiderült, hogy a közlekedési táblák,szabályok idén is csak bennünket feszélyeznek annyira, hogy betartsuk őket,de ez már nem volt zavaró,lassan,de biztosan utazgattunk. Aznapra nem terveztünk semmi különöset,csavarogtunk Korondon, vásárolgattunk, átruccantunk Szovátára kicsit. Fürdeni nem tudtunk,mivel esős, hűvös idő volt,de tavaly már úgyis megmártóztunk a Medve-tóban egyszer.
29-én, csütörtökön hajnalban Lucus lebetegedett. Elkapta a szomszéd vendég család által begyűjtött jó kis hányásos, hasfájós, hasmenéses vírust. Mi fertőtlenítve voltunk az előző esti kis szilvalével, Lucus stramm kislány lévén reggel 8-ra már teljesen jól volt, így Brassó felé vettük utunkat, sétálgattunk a városban. Visszafelé megálltunk a Szent Anna-tónál. Medvét nem láttunk. : Útba esett még Sepsiszentgyörgy, ahol a Szent György étteremben, egy eldugott kis utcácskában jót ebédeltünk. Következő megállónk a Torjai büdös barlang volt. A barlangba nem mentünk be,mivel kisgyerekkel nem tanácsos (egyébként se nagyon : ),de jót sétáltunk az erdőben. Itt anya a megtisztelő orosz partizán, majd szökellő szarvas neveket kapta apától,ahogy ugrabugrálva szaladt mindig előre fotózni a meredek lejtőn. Nagyon hosszú és meglehetősen rossz utunk volt ezen a napon. A sok esőnek, árvíznek köszönhetően sok utat elvitt a víz, több nagy vízzel teli vízmosáson át kellett poroszkálnunk, egyen nem is mertünk,mivel olyan mély volt, hogy az előttünk poroszkáló teherautó is elsüllyedt benne. Óvatosan megfordulva a fél várost megkerültük inkább. A tavalyihoz képest rengeteg úthiba volt. Hatalmas, autó méretű gödrökkel, gyakran az út fele eltűnt, beszakadt. Egybe sikeresen bele is estünk,mivel nem volt kitáblázva,nem vettük észre. Biztosan őrangyalkák vigyáztak ránk,mert semmi bajunk nem lett, az autó is hősiesen viselte. Innentől kezdve anya új funkciót kapott: ő lett a radar, egész utunk során sasolta az úthibákat és estére mindig berekedt a sok figyelmeztetéstől, hogy “jobb gödör,bal gödör, rossz út, nincs út….”
30-án, pénteken a tavaly már megcsodált Békás-szoros felé indultunk. Idén is lenyűgöző volt. Anya megint kinézett magának néhány házat a Bucsin tetőn arra az esetre, ha nyernénk a lottón. : Át is mentünk rajta, nem fordultunk vissza az alján,mint tavaly. Felautóztunk a Békás tóig, csodaszép!!! Itt egy kedves lengyel család csinált rólunk egy közös fotót. : Útközben rengeteg lepusztult falut, gyártelepet láttunk, elmosott utakkal, hidakkal. Legtöbb helyen csupán két gerenda volt a híd keresztben a patakon. Apa meg is jegyezte, hogy itt már nehéz lehet hazamenni a túloldali kiskocsmából esténként. : Visszafelé megálltunk Borszéken a források miatt. Meglehetősen lehangoló látványt nyújtott a település. Rengeteg, valaha gyönyörű, ma már lepusztult villa szegélyezi a forrásokhoz vezető utat, az emberek meglehetősen mufurcok voltak.
31-én, szombaton reggel felsétáltunk Orbán Balázs sírjához Szejkefürdőn. Belebotlottunk egy legelésző nyájba,mikor a székelykapuk között akartunk felsétálni. Anya ismételten előretolt helyőrséggé minősült át, és a felénk lendületesen közeledő pásztorkutyát leszerelve átterelt bennünket egy kis ösvényre, ahol felballaghattunk a sírhoz. A mellénk szegődő barátságosabb pásztorkutyával jót játszottunk, míg vérmesebb társa lemaradt a nyájjal. Ezután újabb ismerős helyet kerestünk fel: ismételten megmásztuk a Madarasi Hargitát. Tavaly Ivó felől, traktorral utaztunk, idén a másik oldalról, Szentegyháza felől autóztunk fel. Szentegyházán borzalmasan rosszak voltak az utak, de megnyugtattak bennünket, hogy a településről kiérve javulni fog a helyzet….hááát, az út továbbra is kihívásokkal küzdött,de azért 20-30 km/ óra sebességgel leküzdöttük a 13 km-t a menedékházig. Az utolsó 3 km-en egész enyhén leizzadtunk,és szereztünk pár ősz hajszálat, mert azt elfelejtették mondani, hogy az út szűk,meredek, tele van visszafordító kanyarokkal és természetesen két autó nem fér el a meredek sziklafal és a szakadék között…. de az őrangyalkánk ezt is megoldotta (bár lehet, hogy erélyi utunk után beadta a felmondását, hogy kér egy normális családot : ). A menedékháztól felmásztunk a tetőre a kopjafákhoz, fényképezgettünk és áfonyát eszegettünk. Délután megláttunk Szentegyházán egy kedves családot, Konrádékat, akiket decemberben nálunk szállásoltak el,mikor betlehemező túrán voltak. Lucus rögtön begyűjtött magának egy kisnyuszit is.Nagyon kedvesek voltak velünk,megvendégeltek, finom áfonya lekvárt és kedves kis ajándékokat kaptunk tőlük.
Aug. elsején, vasárnap délelőtt összefutottunk Székelyudvarhelyen kedves Barátainkkal, Orsival, Fannival, Gyöngyivel és Attilával. Finom cukrászsütiket reggeliztünk és jót játszottunk, pihentünk a játszótéren. Délután újabb kalandok vártak ránk, megkíséreltünk eljutni egy eldugott kis faluba, Énalkára. Énlakára több út is vezet,szám szerint négyet találtunk, ebből három járhatatlan volt. AZ elsőt csak terepjáróknak ajánlották, a másodikat a helybéliek sem ismerték (valószínűleg elvitte egy árvíz,csak még a mi térképünkön szerepelt), a harmadik létezett (bár enyhe túlzással volt útnak nevezhető), itt a hidat mosta el a folyó, a negyediken egy darabig poroszkáltunk 5 km/ óra átlagsebességgel,majd feladtuk,leparkoltunk és gyalog ballagtunk el a faluig. Megérte. Csodaszép kis világtól elzárt falucska, régi,kalandos történetű templommal,kedves emberekkel. A templomnál anya újra előretolt helyőrséggé lett átminősítve, ugyanis harcias gúnárok őrizték a bejáratot, akik mérgesen sziszegtek mindenkire. Anya rutinos volt,mivel neki is voltak gyerekkorában házőrző kacsái, így bejutottunk a templomba. A helyi kiskocsma előtt pedig még lovagolni is tudtam, igaz, féltem a hatalmas, izgő-mozgó igásló hátán, de nagy élmény volt. Apa továbbra is tartotta a távolságot mindenféle jószágtól, bizalmatlanul méregette a bennünket egykedvűen bambuló teheneket, a kedves, játékos pásztorkutyákat, baromfikat, sőt , a sok trauma hatására a végén már egy szöcskétől is megrettent.
Aznap este pihenésképp Farkaslakán beültünk a helyi kiskocsmába várni a menetrendszerű tehéncsordát. Nagyon jól esett, hogy már megismertek bennünket. Tulajdonképpen rajtunk kívül tavaly sem, idén sem volt más bolond turista, aki a tehéncsordát fotózgatta, a pásztorkutyákat dédelgette esténként. Kiríttunk a tömegből. : A helyi látványosságként funkcionáló, tavalyi kis szőrös barátunk: Bajusz kutya is felfedezett bennünket. Őt minden este megkínáltunk az épp aktuális vacsoránkkal.
2-án, hétfőn lehangoló délelőttünk volt Bözödújfaluban. A tó egyik felén gazdag üdülőtelep, sztráda, aztán hirtelen váltás, nyomortelep, vízből kiálló, romos templomtorony jelzi még, hol az elárasztott falu….a falu széléig tudtunk csak autóval menni. Pár hete még több méteres víz volt arra, gyalog botorkáltunk el a tó széléig. Útközben két kisgyerek kísért bennünket, mezítláb. Egyikük még iskolába sem járt. Vettünk tőlük egy szalmadíszt, nekik adtuk kevéske aprónkat, megsimogattuk egyik kiskutyájukat, amin gondolkoztunk is, hogy jó volna átcsempészni a határon. Első látásra szép, leendő kis pásztorkutyus volt. Elég nyomott hangulatban indultunk innen a Tordai-hasadékhoz. Itt megint megjártuk az úttal. Amelyikről azt hittük, hogy nincs,az volt, a másik is, csak sokkal rosszabb állapotban, de azért elporoszkáltunk rajta. A hasadékon nem tudtunk végigmenni,mivel itt is elvitte a hidat a víz, csak a sebes sodrású folyón át, vagy lajhármászásban egy kötélen lehetett átjutni a folyón. Erre inkább nem vállalkoztunk.
Hétfőn este búcsút vettünk Székelyföldtől, átköltöztünk Torockóra. Szállásadóink nagyon kedves emberek voltak, de a falu teljesen más hatást keltett. nem is értettük, hogy mások mit csinálnak itt egy hétig. Az utak nagyon rosszak…..gyakorlatilag nincsenek, a faluban morcos román rendőr őrzi a rendet, az emberek is furák, mogorvák. A falu is jóval drágább volt, mint Székelyföldön bármi. A házak viszont gyönyörűek. Egy kedves, háromgyermekes fiatal pár szomszédságában laktunk a szálláson. Jókat játszottunk, beszélgettünk együtt. Felmásztunk a Székelykőre, megnéztük a falu legrégibb, 17.században épült házát. Ettől függetlenül ajánljuk az Abélia vendégházat, Tóbiás Bélákat azoknak, akik erre járnak.
4-én, szerdán reggel indultunk hazafelé. természetesen Sándorfalvára vezetett első utunk, hogy végre csatlakozhassanak hozzánk kutyuskáink.
: Jövőre újra megyünk
