Idén 5. utunkat tettük Erdélybe. A szokásos északi, Királyhágón átmenő úton autóztunk, mert ugye járt utat a járatlanért(rendszeresen el szoktunk hagyni). Idén is két szálláshelyünk volt: Farkaslaka (Muskátli panzió Gizi nénivel és Gyuri bácsival) és Sepsibükszád.(Kati lak Török Sándorral és Ilonkával, csak ajánlani tudjuk mindkettőt) útközben megálltunk Körösfőn megnézni a helyi kis templomot. Sajnos zárva volt, így csak kívülről. Idén az Alma együttes zenéje volt a sláger, olyakor visszatértünk a Garabonciáshoz és Halász Judithoz is.
Viszonylag kevés stoppost furikáztunk, nagyon nagy káosz volt az autóban. Megérkezésünk napján (csütörtökön), csak a szokásos, pihentető programunk volt. Elsétáltunk a Vándor éterembe egy isteni cigánypecsenyét enni, nézelődtünk a kirakodóvásárban, üdvözöltük régi barátunkat, Bajusz kutyát, és beültünk a helyi kiskocsmába, ahol már szinte helyi lakosként kezeltek bennünket.
Másnap a tavalyi túráról elmaradt (szerencsésen eltévedtünk) Firtos várát kerestük meg. Idén megtaláltuk! Bár nem volt egyszerű az útjelző táblák hiánya miatt. Laza 4 órás sétával (oda-vissza) megnéztük a romoknak se nagyon nevezhető hegycsúcsot, elolvastuk a várról szóló legendákat. Lefelé egy lovaskocsis társasággal találkoztunk, akiket élelmes helyiek kísértek fel a várhoz. Délután az eddig meg nem talált parajdi sószorost fedeztük fel. Kicsit körülményesen, mert kitáblázva ez sincs. A bánya parkolója után kell tovább autózni a régi bánya felé, de a főútról is található egy ösvény Parajd határában. Itt összefutottunk rég nem látott barátainkkal is, akik épp a fekete iszapban pancsoltak. Mi ezt kihagytuk, viszont a patak kellemesen hideg vizében áztattunk kicsit.
Szombaton (mivel nagyon szép időt jósoltak aznapra) felrúgtuk eredeti tervünket, és Szovátára indultunk strandolni a Medve tóhoz….. természetesen esett az eső. Visszatérve az eredeti tervhez a Gyimesek felé indultuk. Megálltunk Csíkszeredában a múzeumnál (Mikó vár), amit eddig kihagytunk, és Csíksomlyón. Az ezeréves határnál megint felmásztunk a Rákóczi vár romjaihoz, ahonnan gyönyörű a kilátás. Idén nemzeti színű szalagot sem felejtettünk el vinni, így Lucus kötött egyet a határkő tetejére. A szomszédos dombon levő kálváriához csak félig másztunk fel újabb eső miatt, a patakban viszont kellemeset pancsoltunk, újabb szép köveket gyűjtöttünk Lucussal egy motoros csapat megrökönyödésére.
Vasárnap a Hargita felé indultunk. Itt tavaly nem voltunk. Szerencsére nyitva volt a vadászbolt, tudtunk venni finom vaddisznó és szarvas kolbászt. Az út a szokásosnál is rosszabb, így nem kísérleteztünk autóval feljutni. Kiderült, hogy a boltos férje terepjáróval visz fel turistákat a menedékházig, így mi is vele tartottunk. Sokszor még terepjáróval is nehezen volt járható az út, de állítólag jövőre megcsinálják….(amíg a patak el nem viszi). Fent építettünk egy kis halmocskát kövekből. A tavalyit nem találtuk meg, de ezt jól megjegyezhető helyre, a panorámakép mellé építettük. Áfonya nem nagyon volt, lelegelték.
Hétfőn Szovátára indultunk fürdeni, mivel szépen sütött a nap, bár nagy meleg nem volt. Lucus ügyesen úszott minden segítség nélkül a sós vízben. Helyi idő szerint egykor pihentetik a tavat 3 órán át, így mi eljöttünk. Segesvár felé indultunk. Csatangoltunk a várpalota utcái között. A múzeum hétfőn zárva, így azt nem láttuk. Mivel kissé figyelmetlenek voltunk, nem vettük észre a fagyizó legfelső sarkába kirakott kis árlistát, megettük életünk legdrágább fagyiját is…(48 lejért….1 lej 60 forint). Mókásan hirdetik Dracula szülőházát a vár egyik kis utcájában (nem itt született szegény vámpír). Fehéregyházán sem tudtunk bemenni a Petőfi múzeumba, mivel hétfőnként az is zárva van. Mivel fáradtak voltunk már, Petőfi sírját sem kezdtük el keresgélni…pedig hátha megtaláltuk volna. Este a szállásra egy 18 fős, aranyos motoros csapat érkezett, velük beszélgettünk, megosztottuk élményeinket, pálinkánkat. Ők a Farkaslaka közelében lévő vadonatúj Jézus kilátónál jártak aznap, nagyokat estek a szerpentinen, koszosak voltak. Jövőre mi biztosan gyalog vágunk neki…
Kedd reggel búcsút vettünk Farkaslakától, és Sepsibükszád felé indultunk. A Kati lakban is emlékeztek ránk tavalyról, Cézár kutyus külön örült a neki szánt labdának, rágcsinak. Nem komolyodott semmit, ugrált ránk lelkesen. Délután elindultunk felfedezni a Vargyas szurdokot az Orbán Balázs barlanggal (dacára az útikönyv riogatásának a viperákról és medvékről, a függőhidakról nem is beszélve). Sajnos itt is nagyon rosszul van kitáblázva az út, bár meg is kérdeztük, rossz felé irányítottak bennünket, úgyhogy csak messziről fotózhattuk a szurdokot. Balra kellett volna fordulni az elágazásnál, nem jobbra….Egy pocsolyában felfedezett hatalmas mancsnyom térített el bennünket a további hegymászástól. A helyes utat megtalálva késő délután már nem vágtunk neki…majd jövőre. Bár vendéglátónk történetei a medvékkel való találkozásairól kicsit megijesztettek bennünket, de el nem rettenthetnek. Visszafelé megálltunk Kisbaconban, Benedek Elek egykori házánál, sírjánál. Az út borzalmas kátyús, de azért járható.
Este jót beszélgettünk a szálláson lakó másik magyar csapattal, akik között egy 1956-ban Ausztráliába szakadt hazánk fia is volt, egy kedves idős bácsi, akitől Lucus hazaút előtt egy ausztrál plüsskoalát is kapott.
Szerdán, utolsó napunkon várnéző útra indultunk román területre. Először a Kárpátok tövében fekvő Sinaiában lévő Peles kastélyt próbáltuk megtalálni. Kitáblázva nincs… hosszas kérdezősködés után azért megtaláltuk a vasútállomással (Gara) szemben felvezető kis utacskát. Magyarul senki nem beszélt, angolul rosszabbul, mint mi, de románul mindenki nagyon kedvesen próbált segíteni. A kastély gyönyörű, bár nagyon drága a belépő, fényképezni nem lehet normálisan, mert siettetik a csoportokat, vakut tilos használni, óriási, több számmal nagyobb mamuszokban csoszogtuk végig a termeket. Itt valamiért orosznak néztek bennünket, biztosan az egzotikus, érthetetlen, semmire nem hasonlító nyelv miatt…bár azért a magyart egy szláv nyelvvel összekeverni…hm.
Visszafelé még megálltuk Törcsváron, egy másik (öt évvel ezelőtt már meglátogatott) kis kastélynál. Ez sokkal olcsóbb, bejárhatóbb. Nem kerget senki, nyugodtan fotózhattunk, barangolhattunk a szűk, zegzugos folyosókon. Újból elolvastuk Dracula legendáját. Megcsodáltam a fantasztikus kis kandallóval egybeépített zugokat, ahol kellemes lehet télen kucorogni és nézni a hóesést. Vámpírt nem hoztunk haza.
Csütörtökön letelt a nyaralásra szánt időnk. Hazafelé indultunk. Útközben vettünk áfonyát lekvárnak, amit a hűtőtáska szépen haza is hozott. Nem volt olyan kánikula, mint tavaly, így kényelmesen hazaértünk a jószágok nagy örömére.
Idén is csak a lovas kocsik nem előztek meg bennünket…illetve mi előztünk meg egy Bogár találkozóról hazafelé tartó VW konvolyt… Sajnos autópálya továbbra sincsen, csak egy 50 km-eres szakasz Kolozsvár, Torda közelében.
