Idén már 7. alkalommal vágtunk neki Erdélynek. Kivételesen Sepsibükszádra mentünk először, mert kedves (ex-) kollégá(m)nk és családja is oda érkezett néhány napra, így társultunk hozzájuk. Fárasztóbb és hosszabb volt így az út, közben viharba is keveredtünk,de az esti órákban szerencsésen megérkeztünk a Kati-lakba, ahol Ilonka már szinte családtagként üdvözölt bennünket. Hozzá már 4. éve járunk.
A tervezett programunk kicsit változott, átalakult. Az első napon a tervezett helyett Ilonka kíséretében a Sepsibükszádhoz közeli hegyekbe indultunk a hegytetőn lévő világháborús bunker megtekintésére. Az erdőirtásoknak köszönhetően az ösvényt nem találtuk, de bízva abban, hogy előbb-utóbb belebotlunk toronyiránt indultunk fel a hegycsúcsra. Ez, mint hamarosan kiderült, elhibázott döntés volt, mert gyakorlatilag 50-70 fokos meredeken falkúszó béka módjára, négykézláb haladtunk egészen a csúcsig úgy 200 méteres magasságba Ilonka segítségével. Szerintem mind a négyünk őrangyala megőszült közben, majd szálanként tépte ki a haját mérgében, hogy hogy lehetünk ilyen bolondok, és biztosan beadta a felmondását is, mihelyt élve lejutottunk a hegytetőről. Fent megnéztük a bunkert. Kincseket nem találtunk. utóbb a térképet nézegetve a Kis-Solyómkő lehetett az ominózus életveszélyes túránk színhelye. Köszönet Ilonkának, hogy túléltük. Aznap délután csak a biztonságos Sepsiszentgyörgyön sétálgattunk és ebédeltünk a Szent György Pincében. Este jót játszottunk Cézár kutyával, aki még mindig nagyon szeret labdázni.
Második nap, szerdán délelőtt hármasban vágtunk neki Tusnádnak. Évek óta néhány méternyire merészkedtünk a medvékre figyelmeztető táblák közt az erdőbe, majd visszafordultunk a széttépett kukákat, kerítéseket, villanypásztorokat látva. Idén felbátorodtunk. Mit nekünk egy medve, ha túléltük a hegymászást. Felsétáltunk az Apor-bástyához, majd előző túránk nagy testvérét, a Sólyomkőt másztuk meg. Ismét tapasztaltuk az útikönyv túlzásait, tévedéseit. A könyv ellenében az Apor-bástyához könnyű sétánk volt, a Sólyomkőre viszont olykor négykézláb és gatyaféken jutottunk fel, de megérte: gyönyörű volt a kilátás. néhány másik túrázó is társult hozzánk, gondolván, hogy a mi harsány énekszónk távol tartja a macikat (bár a Micimackót nem engedték elénekelni…). Délután barátaink társaságában a torjai Büdös-barlanghoz sétáltunk fel, majd pihentünk a Mikes-fürdőben. Sajnos a Mohos-láphoz nem jutottunk el, és a tervezett Békás-szoros is elmaradt. Este jót játszottunk a frissen beszerzett Székely-aktívval, finom vacsorát ettünk és Ilonka vásárolt, főzött nekünk áfonyát is, amiért külön hálásak vagyunk.
Csütörtökön búcsút kellett vennünk Sepsibükszádtól. Útban Farkaslaka felé megálltunk Vargyason, hogy megnézzük a Vargyas-szoros, a barlangokat. Mint kiderült, tavaly sem tévedtünk el, csak 3km –rel korábban adtuk fel a mászást. Idén csinálják, javítják az utat. Nem tökéletes, de majdnem a szurdok bejáratáig lehet autóval menni. A szoros gyönyörű. A függőhidak deszkái olykor hiányosak, de szépen haladtunk több km-en keresztül, több barlangot sikerült megnéznünk. Az Orbán Balázs –barlanghoz csak Árpi és Luca mászott fel, mert sajnos a ritka lépcsőfokok miatt kénytelen az ember lefelé is nézni, és ez nem tett jót a tériszonyomnak, vissza kellett fordulnom. LAz enyhe télnek köszönhetően néhány kullancsot is begyűjtöttünk,de idejében kiszedtük őket, így szerencsére nem lett semmi bajunk. felfedeztünk egy, már nem földutat, így le tudtuk rövidíteni a távolságot Bükszád és Farkaslaka között, közben megnéztük a Homoród menti erdőtemplomokat. Egy halastó mellett Kicsit Hitchcock Madarak című filmjében éreztük magunkat,mert egy madárraj, az autóval nem törődve csapott le a környező fákra.
Este érkeztünk meg Farkaslakára. Nem a megszokott szállásunkon laktunk, mert ott egy busznyi ember volt már, de Gizi néniék szereztek nekünk kellemes kis szállást a templommal szemben, a kántor úréknál. A helyi kis kocsmában már gyakorlatilag helyi emberként üdvözöltek bennünket, a tehéncsorda is megvolt, a kecskék is. Mintha a második otthonunk lenne a falu. Nagyon jó érzés.
Pénteken Szovátára mentünk át fürdeni a Medve-tóba. Ez nem volt túl kellemes, iszonyatos volt a tömeg,csak két órát töltöttünk el itt. Délután Vármezőre autóztunk át, ettünk egy isteni, bár elég drága pisztrángot a halászcsárdában, igazi Csíki sört ittunk hozzá. Délután a szálás felé lesétáltunk a parajdi sószorosba. Sokat itt sem időztünk, mivel utolért bennünket egy vihar. Viszont idén ismét összefutottunk itt régi barátainkkal még egyetemista időmből. Évről-évre sikerül itt találkoznunk.
Szombaton a Madarasi Hargitára vettünk utunkat. Jó út vezet fel, így itt is egyre többen fordulnak meg, egyre több vendéglő épül, egyre drágul. Új túratáblákat is tettek ki. Ezen felfedeztük, hogy át lehet sétálni egy vízeséshez a hegyeken át, de ezt a programot következő évre halasztottuk. Lefelé Ivóban vettünk az kis vaddisznó kolbászt és medve szalámit. Délután még elautóztunk az erődtemplomokhoz, de sajnos nem jártunk sikerrel, csak kívülről sikerül lefotózni őket. Sehol nem találtunk senkit, aki kinyitotta volna nekünk.
Vasárnap, az utolsó napon Marosvásárhelyre mentünk. Megnéztük a helyi állatkertet. Megcsodáltuk a macikat, megsimogattunk egy kedves őzbakot, egy gímszarvast. Néhány dolog még építés alatt volt, de ennek ellenére több órás, kellemes időtöltést nyújtott. Útban a szállás felé sikerült kinyittatnunk az erdőszentgyörgyi erődtemplomot, ahol II. Erzsébet angol királynő ükanyja nyugszik. Megnéztük a Rhédey – kastélyt. A hegytetőn lévő családi kriptához már nem másztunk fel… Estefelé újabb viharba keverdtünk, de azért betértünk elbúcsúzni a helyi kiskocsmába. Ahol persze visszavárnak bennünket jövőre is.
Hamar eltelt az egy hét. Ismét nagyon sok élményben volt részünk. jövőre újra tervezünk menni, mert meg kell nézni az elmaradt vízesést, nem mentünk fel Kommandóra, és medvelesen sem voltunk még.
Ajánljuk mindenkinek! Aki arra jár, otthonos, kedves szállást talál Sepsibükszádon a Kati-lakban, Farkaslakán a Muskátli Panzióban vagy a kántor úréknál a templommal szemben. Farkaslakán feltétlen érdemes betérni a helyi kiskocsmába a Kultúrház mellett egy sörre, és beszélgetni a helyi, kedves emberekkel.
Luca képei: