Vajáni Eper 2019 januárjában került a családba 3 és fél hónaposan. Szerettünk volna az öregek mellé egy pici pulikát, hogy ők majd szépen okos, komoly kutyust nevelgetnek belőle. Ebből az okos meg is valósult. Eper egy tünemény, csodaszép, értelmes puli lány. Komoly valószínűleg sosem lesz. Csaholó, makacs forgószél, pattogó szeretetbomba. Hihetetlenül ragaszkodó, bújós szőrgombóc.
Képes 10 percig örülni minden egyes reggel, mikor felkelünk, minden egyes hazaérkezéskor, akkor is, ha csak a postaládáig ballagtunk ki.
Harciasan csahol mindenre és mindenkire. Nagyon megválogatja, hogy kit nem esz meg.
Jön velünk szinte mindenhová, ahogy régen, fiatal korukban az öregek. Lassan leszokik arról, hogy megegye a járókelőket, pincéreket, ha beülünk kávézni, enni valahová.
Elindulni nem szeret, de ha már bent ül az autóban, élvezi az utazást. Utálja a meleget, de nem iszik sokat, utál fürdeni, de örül, ha vizes, utálja a kozmetikázást, de nagy duzzogás közepette elviseli. Nem érdekli a tűzijáték, a vihar, de a kiabálást, visongást nem viseli el. Arra támad.
Nagyon szeret játszani, de a két öreg kutyus, Bogár és Picike már nem játszik vele. Így maradnak a cicák, akiknek húzza fülét, farkát, illetve Luca, akivel mindig lehet egyet bohóckodni, birkózni.
Sosem mulasztja el, hogy adjon nekünk egy pacsit vagy puszit, ha elballag mellettünk.
Vele is (akár a mindig nyugodt, megfontolt öregekkel) értelmét nyerte a mondás: Sosem olyan kutyát kapsz, amilyet szeretnél, hanem amilyenre szükséged van.
